Húzódik valahol egy láthatatlan határ. Csak akkor válik láthatóvá, ha átléptünk rajta, és már minden visszafordíthatatlan. Közeledünk.
Nem az a kérdés, hogy miről akarunk beszélni, hanem hogy mit akarunk elhallgatni.
És most nagy dolgokra gondolok, nem kicsikre. Hang vagy mozdulat, sötét vagy fény, feledni akart valóság vagy színház, életprogram vagy esti program – ti választotok. Egyetlen gombon múlik minden. A melletted ülők döntik el, hogy mit nézel.
Két dolog tölt el mélységes csodálkozással, a körülmények hatalma felettem, és a körülöttem lévő baj bennem.
Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára.
A Voks által feltett kérdések egyszerre nagyon aktuálisak, és történelmi korokon átívelőek: mit tehetünk, mit kell tennünk, ha addigi társadalmi életünk evidenciái, keretfeltételei egyszer csak megdőlnek? Hogyan dolgozzuk fel traumatikus történelmi tapasztalatainkat egy olyan korban, amelyben a történelmet minden politikai erő pusztán az önlegitimáció eszközének tekinti, és ennek megfelelően írja át? És ha ezt a szembenézést és felelősségvállalást megspóroljuk magunknak, miféle garanciáink maradnak arra, hogy a jövőben nem fognak új köntösben megismétlődni a múlt tragédiái? Vajon a történelem olyan, mint a természet: kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan, vagy az egyénnek is befolyása van a nagy folyamatokra?
A kollektív döntések kérlelhetetlen logikája egyszerre frusztrál, és segít kibújni a személyes felelősségvállalás alól, még ha olyan kis dologról van is szó, mint hogy mi történjen a színpadon.
A Voks igazi főszereplője, írója és rendezője maga a néző, minden egyes néző, és ahány néző, annyi szavazógomb. A döntések sora nem ott ér véget, amikor beülünk egy előadásra – mindenkinek minden pillanatban van választása, és ez estéről estére más és más előadást eredményez.
A 2012-ben tíz éves Tünet Együttes a régi alkotótársak mellett ezúttal egy új, fiatal táncos csapattal, egy erre az alkalomra, sokoldalú zenészekből összeállt zenekarral, illetve történészekkel, pszichológussal dolgozott együtt.
„Az előadás egyik rétege nyomasztó, „láthatatlan árnyékként†a táncot folyamatosan végigkísérő, de csak ritkán szerephez jutó hír és újságcikk-összeállítás a harmincas-negyvenes évek fasizálódó és háborúba sodródó Magyarországáról. A válogatás kiváló, nem a száraz tényekre, hanem a személyességre, az egyéni nézőpontokra, az érdekességekre fókuszál, így még az a gyanú is felmerül bennem, hogy Peer Krisztián dramaturg belepiszkált itt-ott a szövegekbe, de nem: a korabeli valóság ilyen szégyenletes, morbid, nevetséges és leleplező egyszerre. (…)
Komoly kérdések, pedig az egész csak játék. Teszt. Hiszen érdemben nem tudjuk befolyásolni a dolgok menetét, s nem futtathatjuk ki máshova a második világháborús történelmet sem. A darab mégis azt modellezi (…), hogy igenis kötelességünk belenyúlni a körülöttünk zajló folyamatokba, alakítóivá válnunk a saját és közösségi sorsunknak.†(Králl Csaba, Revizor)
„Ha egyszerre vetődik fel témaként a szavazás és a nácizmus világháború-korabeli térnyerése, a kettőről együtt a legtöbbeknek alighanem eszébe jut a kellemetlen igazság: Hitler demokratikus úton megválasztott politikusként kezdte felépíteni karrierjét. Konkrétan róla mindazonáltal nincs szó a Tünet Együttes Voks című előadásában: az legfeljebb a nézői asszociációk beindításáért felelős - de Szabó Réka koreográfiájának épp ez, az asszociáció a fő eszköze. Ami leginkább megmarad a nézőben az előadásból, az nem jelenik meg vagy hangzik el a színpadon: kinek-kinek az agyában születik meg. Így a legbiztosabb, hogy átmegy az üzenet (vagy valamilyen üzenet): ha azt mindenki saját maga fogalmazza meg.†(Kovács Bálint, Origo)
Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Ayelet Yekutiel, Bordás Emil, Egyed Bea, Furulyás Dóra, Szász Dániel
Dramaturg: Peer Krisztián
Fény: Szirtes Attila
Zeneszerző: Márkos Albert
Zenészek: hegedű: Bakai Márton, cselló: Márkos Albert, nagybőgő: Hock Ernő, zongora: Rubik Ernő Zoltán, ütőhangszerek: Tömösközi László
Speciális technológia: Korai Zsolt
Kosztüm: Balázs Juli, Szabados Luca
A szövegeket elmondja: Bánki Gergely, Kertész Péter
Külön köszönet: Barna Balázs, Gáti István, Trenka Csaba, Sophie Teheux
Az előadásban elhangzik: Krzysztof Pendereczki Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére című műve
www.tunetegyuttes.hu
Nem az a kérdés, hogy miről akarunk beszélni, hanem hogy mit akarunk elhallgatni.
És most nagy dolgokra gondolok, nem kicsikre. Hang vagy mozdulat, sötét vagy fény, feledni akart valóság vagy színház, életprogram vagy esti program – ti választotok. Egyetlen gombon múlik minden. A melletted ülők döntik el, hogy mit nézel.
Két dolog tölt el mélységes csodálkozással, a körülmények hatalma felettem, és a körülöttem lévő baj bennem.
Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára.
A Voks által feltett kérdések egyszerre nagyon aktuálisak, és történelmi korokon átívelőek: mit tehetünk, mit kell tennünk, ha addigi társadalmi életünk evidenciái, keretfeltételei egyszer csak megdőlnek? Hogyan dolgozzuk fel traumatikus történelmi tapasztalatainkat egy olyan korban, amelyben a történelmet minden politikai erő pusztán az önlegitimáció eszközének tekinti, és ennek megfelelően írja át? És ha ezt a szembenézést és felelősségvállalást megspóroljuk magunknak, miféle garanciáink maradnak arra, hogy a jövőben nem fognak új köntösben megismétlődni a múlt tragédiái? Vajon a történelem olyan, mint a természet: kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan, vagy az egyénnek is befolyása van a nagy folyamatokra?
A kollektív döntések kérlelhetetlen logikája egyszerre frusztrál, és segít kibújni a személyes felelősségvállalás alól, még ha olyan kis dologról van is szó, mint hogy mi történjen a színpadon.
A Voks igazi főszereplője, írója és rendezője maga a néző, minden egyes néző, és ahány néző, annyi szavazógomb. A döntések sora nem ott ér véget, amikor beülünk egy előadásra – mindenkinek minden pillanatban van választása, és ez estéről estére más és más előadást eredményez.
A 2012-ben tíz éves Tünet Együttes a régi alkotótársak mellett ezúttal egy új, fiatal táncos csapattal, egy erre az alkalomra, sokoldalú zenészekből összeállt zenekarral, illetve történészekkel, pszichológussal dolgozott együtt.
„Az előadás egyik rétege nyomasztó, „láthatatlan árnyékként†a táncot folyamatosan végigkísérő, de csak ritkán szerephez jutó hír és újságcikk-összeállítás a harmincas-negyvenes évek fasizálódó és háborúba sodródó Magyarországáról. A válogatás kiváló, nem a száraz tényekre, hanem a személyességre, az egyéni nézőpontokra, az érdekességekre fókuszál, így még az a gyanú is felmerül bennem, hogy Peer Krisztián dramaturg belepiszkált itt-ott a szövegekbe, de nem: a korabeli valóság ilyen szégyenletes, morbid, nevetséges és leleplező egyszerre. (…)
Komoly kérdések, pedig az egész csak játék. Teszt. Hiszen érdemben nem tudjuk befolyásolni a dolgok menetét, s nem futtathatjuk ki máshova a második világháborús történelmet sem. A darab mégis azt modellezi (…), hogy igenis kötelességünk belenyúlni a körülöttünk zajló folyamatokba, alakítóivá válnunk a saját és közösségi sorsunknak.†(Králl Csaba, Revizor)
„Ha egyszerre vetődik fel témaként a szavazás és a nácizmus világháború-korabeli térnyerése, a kettőről együtt a legtöbbeknek alighanem eszébe jut a kellemetlen igazság: Hitler demokratikus úton megválasztott politikusként kezdte felépíteni karrierjét. Konkrétan róla mindazonáltal nincs szó a Tünet Együttes Voks című előadásában: az legfeljebb a nézői asszociációk beindításáért felelős - de Szabó Réka koreográfiájának épp ez, az asszociáció a fő eszköze. Ami leginkább megmarad a nézőben az előadásból, az nem jelenik meg vagy hangzik el a színpadon: kinek-kinek az agyában születik meg. Így a legbiztosabb, hogy átmegy az üzenet (vagy valamilyen üzenet): ha azt mindenki saját maga fogalmazza meg.†(Kovács Bálint, Origo)
Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Ayelet Yekutiel, Bordás Emil, Egyed Bea, Furulyás Dóra, Szász Dániel
Dramaturg: Peer Krisztián
Fény: Szirtes Attila
Zeneszerző: Márkos Albert
Zenészek: hegedű: Bakai Márton, cselló: Márkos Albert, nagybőgő: Hock Ernő, zongora: Rubik Ernő Zoltán, ütőhangszerek: Tömösközi László
Speciális technológia: Korai Zsolt
Kosztüm: Balázs Juli, Szabados Luca
A szövegeket elmondja: Bánki Gergely, Kertész Péter
Külön köszönet: Barna Balázs, Gáti István, Trenka Csaba, Sophie Teheux
Az előadásban elhangzik: Krzysztof Pendereczki Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére című műve
www.tunetegyuttes.hu
Helyszín
MU Színház
Budapest, XI., Körösy József u. 17.
Budapest, XI., Körösy József u. 17.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!