V. M.-nek 42 (azaz negyvenkét) éve nem volt gitár a kezében. Hajdani zenekara (Gerilla) miatt annyi zaklatás és hátrány érte (részben politikai), hogy elment tőle kedve, azt hitte örökre. 2012 márciusában
meglátott egy A Fender gitárt a hangszerboltban, és beleszeretett. A gitár voltaképp nő. Isteni nő. Istennő. Gondoljunk csak az alakjára. És ez egy fekete nő – mindannyiunk álma, valljuk be, férfitársak.Ugorjuk át a részleteket, a gyakorlást, a kottaolvasási jártasság leporolását majd továbbfejlesztését. V. M. megalakította Rock & Blues Band-jét. Ez egy fiatal, feltörekvő, kéttagú zenekar, az átlagéletkor ötvenkilenc év. A társ B. T. (Bornai Tibor, a KFT-ből). Ő ugyan profi zenész, de billentyűsként, a gitáron félig-meddig kezdő. Volt – háromnegyed éve.
Azóta rendszeresen próbálnak, és újabban föl is lépnek, magyarított Lennon, McCartney, Eric Clapton, Elvis Presley, Illés stb. számokkal, meg az új saját szerzeményekkel. Immár a tízedik koncertnél tartanak. Ezek persze egyben beszélgetős estek is. V. M. úgy érzi, talált magának még egy szenvedélyt (az írás és az olvasás mellé), amellyel elszórakozhat, amíg él.
Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a pótszékek nem rendelkeznek háttámlával!

Szereposztás
Színész | Vámos Miklós |
Helyszín
Játékszín
Budapest, 1066, Teréz krt. 48.
Budapest, 1066, Teréz krt. 48.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!