A Nézőember - Csányi Vilmos előadása
A színházban ülőket nézőnek hívjuk, de mi azt se bánjuk, ha a színház nézői látnak és értenek is. Ezért indítjuk el a Nézőember sorozatunkat. A magyar tudományos élet legfőbb szereplőit, sztárjait hívjuk el, hogy előadást tartsanak a Kisszínpadunkon.
Az első előadást Csányi Vilmos humánetológus tartja december 7-én, 19 órától a Kisszínpadon.
Néhány hónapja jelent meg Íme az ember című kötete. Csányi Vilmos arra ösztökél bennünket, hogy ismerjünk meg a világunkból mindent, amit csak lehetséges, próbáljuk meg kívülről szemlélni magunkat, társadalmunkat, a szokásainkat, és ahelyett, hogy kiváltságos fajnak tekintenénk magunkat, találjuk meg a helyünket a természetben, aztán gondolkodjunk rajta.
Sok minden történik velünk és körülöttünk, amelyeket egyszerűbb megértenünk, ha tudjuk, hogy az emberi természet törvényszerűségeit vagyunk kénytelenek elviselni. Ettől persze még lázadhatunk ellene, de Csányi professzor úr azt is tudományos keretbe tudja helyezni.
Érdemes egy kicsit tanulni és érteni a világot. A felfedezés mindig öröm. A következtetés nem mindig, hiszen az eredmény mégiscsak itt van az orrunk előtt. Íme az ember!

Helyszín
Centrál Színház
Budapest, 1065, Révay u.18.
Budapest, 1065, Révay u.18.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!