1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
DINNYÉS JÓZSEF:A TEMPLOMOK LÁZADÁSA /KERFESZT
Új Színház - Bubik István Stúdiószínpad
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
8.3 / 10
4711 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
A TEMPLOMOK LÁZADÁSA (50 éves jubileumi koncert) (Előadják: Dinnyés József és Rósz György)

Az előadás a hitről, hűségről, Istenről, barátságról, feladatokról és nehézségekről szól a hallgatóhoz. „A verséneklés templomában álldogálok dalaimmal immár ötven éve. Koncertem gitáros vendége Rósz György, akinek hangszerelését hallhatja majd a nagyérdemű közönség.” Dinnyés József, Radnóti-díjas, Béres Ferenc-díjas zeneszerző, énekes KERFESZT Öt helyszínen, 13 produkcióval és több mint 200 fellépővel várja látogatóit a III. Keresztény Színházi Fesztivál 2016. május 20–26. között Budapesten! A rendezvénysorozatot immár harmadik alkalommal – ezúttal Erdő Péter bíboros és Dr. Hoppál Péter államtitkár védnöksége mellett - rendezi meg az Újszínház. Az Európában, sőt világviszonylatban is egyedülálló fesztiválon hazai produkciók mellett idén is fellépnek külföldi társulatok. A fesztiválon különleges (szakrális) sorsok is megelevenednek, mindamellett a rendezvénysorozat összművészeti jellegét ezúttal is szem előtt tartották a szervezők a program összeállításakor. Sok szeretettel várjuk Önöket a III. Keresztény Színház Fesztivál előadásaira!

Helyszín

Új Színház
Budapest, 1061, Paulay Ede utca 35.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!